Magyarországon az elmúlt másfél évben a külső és belső egyensúly látványosan tovább javult, viszont visszaesett a fogyasztás, a beruházás és a GDP.
Magyarországon az elmúlt másfél évben a külső és belső egyensúly látványosan tovább javult, viszont visszaesett a fogyasztás, a beruházás és a GDP.
Az új kormány szerény költségvetési mozgásterét a görög válság tovább szűkítette, majd ennek figyelmen kívül hagyása a minimálisra csökkentette - áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A június eleji súlyos kormányzati politikai, szakmai és kommunikációs hiba után már az idei célok kisebb módosítása is ellehetetlenült, az EU és a pénzvilág a 3,8 százalékos államháztartási hiány tartását várja.
A magyar gazdaság kilátásainak megítélése kedvező irányba változik, az iparban és a kereskedelemben a javulásra számítók aránya már meghaladta a romlást valószínűsítőkét. A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban és májusban – a parlamenti választásokat közvetlenül megelőzően és követően – különösen látványosan emelkedett.
Irreális a bankadó
A GKI szerint
az akciótervet konkrétumok híján még nem lehet igazán megalapozottan minősíteni. Irreálisnak látszik a pénzintézetektől három éven keresztül és különösen idén négy hónap alatt évi 200 milliárd forintot beszedni, illetve ennek súlyos következményei lehetnek az amúgy is kemény finanszírozási feltételekre. Kérdéses az állami kiadások felülvizsgálata révén megtakarítani kívánt 120 milliárd forintnak, illetve az állami szféra bértömegénél megtakarítani tervezett közel 50 milliárd forintnak a realitása.
Jön a kettős beszéd
Néhány javaslat kifejezetten szembemegy a piacgazdaság logikájával. Ilyen például a közüzemi díjak emelésére vonatkozó moratórium, az adórendszeren kívüli kereset fogalmának bevezetése, a devizaalapú jelzáloghitelezés megtiltása. Egyelőre nincs szó a nagy állami rendszerek – szolgáltató ágazatok és cégek – működési mechanizmusának megváltoztatásáról, holott a kiadáscsökkentés csak szerkezeti átalakítással együtt hoz tartós javulást. Az akcióterv fő sajátossága, hogy egy alapvetően megszorító jellegű programot népszerű, populáris elemekkel ötvöz. A kutatóintézet valószínűsíti, hogy a gazdaságpolitikára ismét a "kettős beszéd" lesz jellemző.
Nő az ipari termelés
Idén a külső piacokra termelő és szolgáltató ágazatok, cégek
termelése nő a leginkább, ami főleg az ipart, részben a közúti szállítást, a beutazó turizmust jelenti. Az ipari bruttó termelés 5 százalékos növekedése kizárólag az export emelkedésének lesz az eredménye. A stagnáló építőiparon belül a mélyépítés emelkedik, a magasépítésre az ingatlanszektor visszaesése és az árvíz utáni helyreállítás hat majd. A mezőgazdaságban a rettenetes tavaszi időjárás nagy veszteségeket okozott a zöldség-gyümölcs szektorban, a volumenhordozó gabona és kukoricatermés azonban nem sokkal fog elmaradni a tavalyitól. A kiskereskedelemben csak a karácsonyi szezonban várható növekedés.
A lakossági fogyasztás szintje 2 százalékkal tovább csökken. A versenyszférában 4, a közszférában kb. 1 százalékkal nő a reálkereset. A reáljövedelmek ennek ellenére csak stagnálnak. A foglalkoztatás ugyanis idén még csökken, a munkanélküliek támogatása az idő előrehaladtával mérséklődik, a cafeteria-rendszer juttatásai megadóztatásuk miatt visszaesnek, s a család-támogatások nominálisan sem nőnek.
Csökken a nyugdíj
A nyugdíjak reálértéke pedig az inflációval történő emelés, a 13. havi nyugdíj teljes megszűnése és a nyugdíjkorrekció hatását is figyelembe véve közel 1 százalékkal csökken. A foglalkoztatott létszám az év egészében 1 százalékkal csökken, a munkanélküliség 11,5 százalékra nő. 2010 első felében még 5,5 százalék felett lesz az infláció, de az év végére 4 százalék körülire csökken.
forrás: index.hu